Szombat, 2023-12-02, 8:49 AM
Üdvözöllek Vendég Amber közbeszól (7.)- Remy! - Igen? – fordult hátra meglepetten. - Ó, jaj, ne haragudj, nem akartam a nevedet kiabálni egy olyan folyosón, ahol bárki meghallhatja, és kiderülhet a kis titkod – felelte Amber. - Amber. Ez nem titok. Ez csak House egyik játéka. - Aminek könnyen véget vethetnél, ha bemutatkoznál a többieknek. - Igazából, nem akarok véget vetni neki – mosolyodott le kissé csúfondárosan. – Tudom, hogy téged mennyire idegesít ez az egész, de lássuk be, elég hülyén hangzana, ha téged meg 24-esnek hívna. Kevésbé jópofa – mosolygott rá még utoljára, és elindult a folyosón. Amber elnyílt szemekkel nézett utána, aztán sarkon fordult, és magabiztosan elindult. ʹʹʹʹʹʹʹʹʹ - Remy! - Mi a fene van már itt? – fordult hátra ingerülten. – Ó, Allison, ne haragudj, én csak… az imént futottam össze Amberrel, és felidegesített. - Nem tudom milyen kapcsolat ez köztetek, de nem szikrázik a levegő? - Miiiii?! Hogy Amber és én? Akkor inkább a halál! Vagy Kutner! Vagy Kutner öljön meg, az kettő az egyben! - Ó, hát rendben, rendben! – hátrált meg a heves ellenkezés láttán. - Segítsek neked? Mi a fenét cipeled ezeket egyáltalán? – utalt a Cam kezeiben tornyosuló aktákra. - Nem mondanék nemet, ha leemelnél párat… De csak óvatosan! Ha nem a megfelelő módon fogod meg őket, akkor leborul…. – ebben a pillanatban az akták megállíthatatlanul a föld felé vették az irányt. Remy sóbálványként állt a kezei között egy halom aktával. - … az egész. - Végzet ökle, most sújts le rám – mormolta behunyt szemekkel. - Ugyan már – mondta nevetve Allison. – Gyere, segíts ezeket felnyalábolni inkább! - És ha elcsórunk egy kerekesszéket, és arra pakoljuk fel őket? – indítványozta Remy. – Majd visszahozom ide – tette hozzá, látván a másik lányon, hogy habozik. - Na jól van – mondta fejrázva Cam. – De nehogy rendszer legyen belőle! - Miből? - A kórházi tulajdon… - Ehh – legyintett közbe Remy. – Ne csináld. Nem örökre vesszük el! - Na jó, jó. - Sürgőre megyünk vele? - Igen, oda. - Miért kellenek végülis? - Adminisztráció. Vagy a fene tudja. Nem nagyon figyeltem – vigyorodott el Cam. - Nocsak, nocsak! Mit nem hallok! Az élmunkás fellázadt? - Rám jött a lazaság – mondta vállvonogatva. - Én a múltkor rávertem Kutnerre a melót, hogy hamarabb haza tudjak menni. Csak úgy – mondta hunyorítva. - Esküszöm, ez House hatása! Belengi a szelleme az emeletet. - Nem hiszem. Ez az én mini lázadásom – nevetett Remy. – Néha jólesik kihúzni magam a dolgok alól. Na nem a fontosak alól, ha egy beteg tényleg veszélyben lenne, nem mennék el… - Gondoltam, hogy nem hagynál ott beteget egy manikűr kedvéért – mondta neki Cam. – De igazad van. Én sem vagyok ám ilyen mintadolgozó, mint néha előadom magam – bökte meg vállával a Remy-ét. - Ne, nem akarok többet hallani! Szeretnélek mint a munkás ember mintaképét őrizni az emlékeimben! - Jól van, jól van. Amúgy sincsenek érdekes történeteim a munkakerülésről. Arról House tudna mesélni. - Azt elhiszem. Neki valószínűleg több munkakerülős sztorija van, mint az egész kórháznak együttvéve – mondta. Közben egyetértésben tolták az aktákkal megrakott kerekesszéket a lift felé. Allison a jobb, Remy a bal oldalon tolta a széket. - Ebben biztosak lehetünk. De amikor itt van, akkor nagyon itt van – vette védelmébe volt főnökét Cam. - Mit szólna, ha meglátna minket így? - Valószínűleg jót nevetne magában, és tenne valami megjegyzést a leszbikusokra – felelte Allison. - Jellemző módon. - Egen. - Pedig ha bennem nem is bízik, rólad tudhatná, hogy nem vagy az. - Jaj, hát nem gondolja ő komolyan az ilyesmit! Csak szereti idegesíteni az embereket. És úgy látom nálad célt is ért. - Néha valóban a határaimat feszegeti… Nem is sajnáltam, mikor Big Love behúzott neki egyet! De ezt ne mondd el neki! - Nem tartozik ez rá – felelte Cam. – Amúgy is, abban a pofán vágásban vastagon benne voltam én is. - Ne beszélj – csillant fel Remy szeme. - De bizony – bólintott komolyan Allison. - Bosszú? - Pénzvágy. Az hiszi, hogy csak ő tudja befolyásolni az embereket! De ez nem így van. Őt is ugyanúgy lehet befolyásolni. - Jól vagy? - Én? – kérdezte meglepetten Cam. – Jól. Miért kérdezed? - Nem tudom. Csak úgy érdeklődtem. - Aha – nézett rá furán. – És te? - Én? Vagyogatok, éldegélek.. Ilyesmi. - Tudod, amit a színháznál mondtál, én gondolkoztam rajta, és… – hadarta Allison. - Hová hová mennek a hölgyek? – szólalt meg a hátuk mögött Amber hangja. - Amber! Ne most, kérlek! – csattant fel Remy. - Miért, miről beszéltetek? Esetleg rólam? Kiforraltatok egy tervet, hogy hogyan üssetek ki engem a nyeregből? - Micsoda? – kérdezte megütközve Cam. – Hogy jut eszedbe ilyesmi? És hogyan tudná Remy, vagy akár én befolyásolni House-t a döntésében? - Remy – ejtette ki gúnyosan a nevét – úgy, hogy lefekszik az állásosztó díványra. Neked már nem kell – fordult Camhez -, te már egyszer megtetted. Gondolom az nem veszíti érvényét! - Mi ütött beléd?! – kérdezte majdnem kiabálva Allison. – Hallod, amit mondasz? Mindjárt habzik a szád! Mi lelt? - Igen! – csatlakozott Remy is. – Mi bajod? Hogy mersz ilyeneket mondani, csak így? - Jaj, látom összefogott ellenem a lánycsapat – gúnyolódott. – Nem baj, tudom, amit tudok! - És mi lenne az? – érdeklődött Cameron. - Szerinted megmondom? - Amber – lépett közelebb hozzá Allison -, mi történt veled? Eddig mindig olyan jól elbeszélgettünk. Ne tedd ezt. Kérlek – tette rá a kezét a lány karjára. - Jól van, én csak… - ejtette előre a vállait. – Szeretném ezt az állást, tudod? Te is tisztában vagy vele, milyen ajánlólevél a továbbiakra, ha House mellett dolgozhatsz. És mennyi mindent tanulhatok tőle, az sem mellékes. Csak láttam hogy te és Remy milyen jóban vagytok, és… féltékeny lettem. Nem a barátságra, hanem az ezzel járó esetleges előnyökre. Ne haragudj, hülye voltam, nincs igazam, én is tudom – nézett rá bocsánatkérően Camre. - Teljesen értelmetlen volt a kirohanásod. És ráadásul a frászt hoztad ránk – mosolyodott el végül. – Igaz, Remy? – fordult az eddig szótlanul álló lányhoz. - Igaz. Nem is értem, hogy jutott eszedbe! - Oké, értem! Nem kell még rápakolnod, már így is eléggé szégyellem magam! - Azt hittem, te nem tudsz olyat – felelte Remy. - Tessék? – kérdezett vissza Amber. - Kérlek – szólt közbe csitítólag Allison. - Béke? – nyújtott kezet Remynek Amber. - Béke – rázta meg a kinyújtott kezet. - Hová mentetek? – kérdezte Amber Allisont. - A Sürgősségire. - Elkísérlek titeket. - Ó, igazán nem szükséges – felelte gyorsan Remy. - De, én ragaszkodom hozzá! Amúgy is ezért a tolókocsiért küldtek a fiúk. - Ó – mondta zavarban Cam. - Gyorsan, gyorsan, pont itt van a lift! – kiáltotta Amber, és elkezdte tolni a kerekesszéket a felvonó felé. – Tartsák az ajtót! - Majd beszélünk később – súgta oda Allison Remynek. Amber mögött összenéztek a liftben. Remy a felvonó plafonját nézte, és mérges volt Amberre. Kimondhatatlanul. Allison végre beszélni akart vele ARRÓL, erre feltűnik ez a hárpia, és most ki tudja, mikor lesz alkalma beszélnie Allisonnal megint? Mikor akar majd erről beszélni vele a lány ismét? |
|
||||||||||||||||||||||||
Copyright MyCorp © 2023 | Ingyenes webtárhely uCoz |