- Elnézést – suttogta Remy.
Lehajtott fejjel bemászott az utolsó előtti sorba, és lehuppant az előadóban. Látta, hogy Cameron észrevette a pódiumon, ezért odaintett neki. Allison csak a szemével jelzett vissza.
Már csak 3 perc volt hátra Cam előadásából, mikor megszólalt Hadley csipogója. Gyorsan rácsapott, hogy elhallgasson, és megnézte. Foreman nem bírt az új beteggel, és az ő segítségét kérte.
- Bocsi – suttogta ismét. – Vészhelyzet – tette hozzá, és kislisszolt az ajtón. Onnan még visszanézett, és látta, hogy Allison gondterhelten néz utána.
- Nos, köszönöm a figyelmet, ennyi lett volna mára – zárta le mondandóját Cam. – Jövő héten találkozunk.
- Dr. Cameron, elnézést hogy zavarom – lépett oda hozzá egy orvostanhallgató.
- Ne haragudjon, de rohannom kell. Következő alkalommal megbeszélhetjük? – kérdezte.
- Igen, természetesen.
- Elnézést még egyszer – szólt, és elindult felfelé, amerre Remy távozott az imént sietősen.
A folyosóra kiérve már senki nem volt ott.
– Hamar elhúztak – gondolta magában.
Hirtelen a napsugár megcsillantott valamit a fal mellett. Allison odalépett, és Remy nyakláncát pillantotta meg. Felvette, és letisztogatta.
– Elviszem neki – gondolta.
A lifthez ért, és megnyomta a gombot. Mikor kinyílt az ajtó régi munkahelye emeletén, arra lett figyelmes, hogy két nővér szalad végig a folyosón az egyik vizsgáló felé.
Rögtön tudta, hogy Remy is csak ott lehet, ezért ő is elkezdett szaladni abba az irányba.
- Segítsek? – kérdezte Foreman hátát, aki a legközelebb állt az ajtóhoz.
- Mit keresel itt? De mindegy is! Adhatnál nekem egy másik tűt!
- Itt van. – adta a kezébe. – Megvagy? – kérdezte az ágy másik oldalán álló Remy-t.
- Igen, csak nem sikerül vénát találnom.
A beteg eközben elkezdett hánykolódni.
- De hisz ő Mr. Palmer! Délelőtt még nálunk volt! Mi történt? – kiáltott fel Allison.
- Miután hazaengedtétek, otthon ismét összeesett. És van pár kiütése is, amit nem tudunk megmagyarázni – mondta Foreman.
- Áááh! – szisszent fel Remy.
- Mi az? – kérdezte Allison, és átment a lány oldalára.
- Megszúrtam magam a tűvel – mutatta fel vérző kézfejét.
- Még steril volt? – kérdezte rögtön Foreman.
- Igen. Csak megremegett a kezem. És Mr. Palmer is annyira hánykolódik – tette hozzá gyorsan.
- Cam, levennél tőle vért a biztonság kedvéért? És csipogtassátok meg Kutnert!
- Rendben. Gyere – vitte ki a lányt Allison a folyosóra. – Keresünk egy üres szobát.
- Szólok Kutnernek közben.
- Jól van. Menjünk ide be – vonta Hadley-t egy üres szoba felé.
- Nem szeretem mostanában a vérvételeket.. – mondta Remy, miközben levette a köpenyét.
- Miért?
- Nem kaptam jó híreket a legutolsó után – mondta szomorúan.
- El akarod mondani? – kérdezte Allison, miközben lefertőtlenítette Remy bőrét.
- Nem – rázta a fejét tagadólag.
- Oké – hagyta ennyiben Allison. – Szorítsd ökölbe a kezedet! – kérte.
- Francba! – kiáltott fel hirtelen Hadley.
- Mi a baj? Rosszul szúrtalak meg? – kérdezte aggodalmasan Cam.
- Nem, dehogyis…te jól csinálod – mosolygott rá. – De most vettem észre, hogy elhagytam a nyakláncomat…
- Sokat jelentett?
- Igen. Még anyukám hordta régen. Úgy érzem, hogy így mindig velem van. Biztos mikor szaladtam ide, leszakadt a nyakamból… - tette hozzá szomorúan.
- Készen vagyunk – végzett a vérvétellel Allison. – Nem szédülsz?
- Nem, jól érzem magam. Köszönöm.
- Ezt leküldöm a laborba, de szerintem rendben lesz. – simította meg Remy karját.
- Kösz.
- Ó, és amíg el nem felejtem – szólalt meg Allison mintegy mellékesen. – Ezt találtam ide jövet. – húzta elő zsebéből Remy nyakláncát.
- Istenem! Hát ez hihetetlen! Pont te találtad meg?
- Ennek így kellett történnie – mosolygott Allison.
- El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok neked – ölelte át Allisont.
- Igazán, én csak felvettem – szabadkozott.
- Köszönöm – ölelte még mindig a lányt.
Végül elengedte. A kezeivel, miközben elengedte Allisont, megcirógatta a lány karjait. Az arcuk közel volt egymáshoz, még az ölelésből kibontakozva.
- Szívesen – válaszolta Allison.
Remy érezte a lány leheletét az arcán. Kisimított egy hajtincset Allison arcából.
- Tegyem a nyakadba? – kérdezte Cam.
- Igen – válaszolta halkan Remy, még mindig közel Allison arcához.
Remy összefogta a haját, Alison pedig a nyakába tette a láncot.
- Így – szólt, és eligazgatta Remy haját.
- Még egyszer, nagyon hálás vagyok – hajolt még közelebb Allisonhoz.
Az orruk szinte már egymáshoz ért. Allison látta, hogy Remy pilantása az ajkaira esik.
Ekkor lépett be a szobába egy nővér.
- Dr. Hadley! Dr. Foreman keresi.
- Köszönjük, már megyünk is – lépett hátrébb Allison, a nővérre mosolyogva. – Nekem amúgy is vissza kell mennem a Sürgősségire – fordult Remyhez.
- Kösz, mindent – válaszolt Hadley.
- Nincs mit.
- Holnap? Ebéd?
- Persze! Mindenképp! – válaszolt Allison túlzott rajongással. Zavart pilantást vetett Remyre, majd elindult az ajtó felé. – Én megyek is. Szia!
- Szia! – válaszolt Remy. - Nos, miért is keres dr. Foreman? – kérdezte a nővértől.