Kedd, 2024-05-21, 5:30 AM
Üdvözöllek Vendég





Színház (5.)

Írta:
Ursula
Link

- Igen? – szólt bele a telefonjába Remy.
- Szia szia! Allison vagyok! – lelkesedett a fülébe.
- Szia! Miért ez a virágos jókedv?
- Ó, izé, hogy is mondjam! Bocs, hogy most kérdezem, de holnap este nincs kedved színházba jönni?
- Mit néznénk meg? Remélem nem a Vagina Monológokat! Azt nem mosnánk le magunkról soha – nevetett.
- Hát…
- Jézusom, azt akarod megnézni??
- Dehogy, csak ugrattalak – nevetett Allison. – Nem, nem. A Száz év magányt.
- Milyen társas címe van.
- Az biztos. Olvastad?
- Nem.
- Nem baj, én sem – nevetett. – De azt mondják jó. Na, van kedved?
- Ketten megyünk? – puhatolózott.
- Ketten, csak mi ketten – felelte.
- Hát jó, egye kukac, megyek – válaszolta Remy.
- Ó, de jó de jó! – örvendezett Cam.
- Hánytól lesz?
- Héttől. Szóval háromnegyedkor a bejáratnál?
- Ott leszek.
- Örülök. És köszönöm még egyszer, hogy ilyen hirtelen is „elvállaltad” – mondta neki Allison.
- Ugyan… Veled bárhová – nevetett.
- Ezt észben tartom – mondta mosolygós hangon Cam. – Akkor holnap!
- Alig várom!
- Én is! Szia!
- Szia!


Remy kis mosollyal a szája sarkában tette le a telefont.

Mikor hazaért, rögtön kinyitotta a ruhásszekrénye ajtaját, és végigmustrálta annak tartalmát. Néhány percen belül rájött, hogy nincs egy ruhája sem, ami megfelelne az alkalomra.
Végül talált egy sötétkék, térdig érő szoknyát, aminek volt egy kis felvágása, hogy ha lépett, kilátszott a combja. Egy háromnegyedes ujjú blúzt próbált hozzá, ami fehér színű volt, ezüstös csíkokkal függőlegesen, V-kivágással.
Kritikus szemmel nézte magát a tükörben, a haját próbálgatta. Úgy döntött, felkontyolja, hogy csak néhány szál lógjon a nyakába.
Este elégedett mosollyal bújt ágyba, és egy kis izgalommal a gyomra tájékán. Mikor már éppen elaludt volna, átfutott az agyán a „randi” szó, nagy, villogó betűkkel, amelyek kihunytuk után is ott maradtak a csukott szemhéja falán. Hirtelen kinyitotta a szemeit, és csodálkozva jött rá, hogy teljesen olyan érzése van, mintha randevúra készülne. Méghozzá nem is akármilyenre, hanem egy nagyon fontosra.
Nyugtalanul az oldalára fordult, és elhessegette magától a gondolatot.
„Hiszen a barátom” – mondogatta magában.
Reggel ébredés után rájött, hogy egész éjjel Allisonnal álmodott.
Mindezek ellenére alig várta, hogy Foreman végre hazaengedje. Fél ötkor látta, hogy ez már nem tréfa dolog, így odament ideiglenes főnökéhez, és valami mondvacsinált indokkal elkérte magát.
Kis lelkiismeret-furdalása volt, de azzal nyugtatta magát, hogy a többiek nélküle is boldogulnak.
Öt óra körül járt már, mire hazaért. Idegesen pislogott az órára. Gyorsan a fürdőszoba felé vette az irányt. Megfürdött. A haját már reggel megmosta.
Hat óra körül már nagyon izgatott volt, ezért nem várt tovább, felöltözött, leellenőrizte magát a tükörben, és hívott egy taxit.
Fél hét előtt tíz perccel megállt az autó a kivilágított épület előtt.
Minden percben a telefonját leste, mennyi idő telt már el azóta, hogy utoljára ránézett.
Egyszer csak valami bizsergés szaladt át a hátán.
Megfordult, és Allison közeledett felé.
- Szia – köszönt mosolyogva Allison.
- Szia – mondta ő is. – Szép vagy – mondta neki.
- Köszönöm – felelte széles mosollyal. – Nagyon csinos vagy – mondta Remynek.
- Ó, én – legyintett. – Nem tudtam eldönteni, hogy nagyon ki kell-e csípni magam, vagy nem.
- Nem kell – nevetett. – Aki meg mégis megteszi, annak feltűnési viszketegsége van – utalt egy mellettük elmenő nőre, akinek még prém is lógott a nyakában.
- Sétáljunk egyet? Még van 30 percünk – vetette fel Remy.
- Persze, szívesen – karolt bele Allison.
- Hogy van a munkahelyed?
- Köszönöm, jól. Hát a tiéd?
- Ó, azt hiszem az is a helyén van még – nevetett.
- Kocsival jöttél?
- Nem, taxival.
- Akkor hazaviszlek én.
- Köszönöm – mondta hálásan Remy.
- De ne nevess ki, amiért van vezetőscipőm – kuncogott Allison.
- Tényleg?
- Igen – nevetett. – Csak a sportcipőben érzem a pedálokat. De ehhez – mutatott végig magán – elég érdekes párosítás lenne.
- Menekülőfelső és vezetőscipő? Mit rejtegetsz még? – nevetett. – Egyébként nem hiszem hogy feltűnne a cipő. Mindenki a szemeidet figyelné – felelte Remy.
- A szemeimet? – kérdezte összehúzott szemöldökökkel Allison.
- Igen. Csillognak. Nem tudtad?
- Csillognak. Nem hallottam még – rázta a fejét. – Induljunk visszafelé lassan – tette hozzá.
- Oké – hallgatott el Remy. Tudta, hogy Allison azért váltott témát, mert már kényesnek találta az előzőt.
- Remélem nem valami égimeszelő fog előttünk ülni – szólalt meg Cam, mikor már a bejáratnál jártak.
- Majd a fülébe súgjuk, hogy orvosok vagyunk, és értünk hozzá, hogy kell valakinek egy mozdulattal eltörni a csigolyáját. Egész idő alatt lecsúszva fog ülni a székében – nevetett Remy.
- Fúj, ez gonosz volt… De tetszik – nevetett vele Allison.
- Ez bizonyára House hatása – felelte Remy.
- Akkor mindenképp keress másik állást magadnak, mielőtt késő lesz – kacsintott rá Cam.
- Elmegyek Afrikába betegeket gyógyítani, hogy ellensúlyozzam a hatást.
- Azt hiszem, rajtad már csak az segítene – bólogatott nevetve Allison.
Lassan elfoglalta mindenki a helyét. Előttük szerencsére nem egy égimeszelő ült, de azért egymásra mosolyogtak cinkosan, mikor elfoglalta a helyét az illető.
Az első felvonás alatt Remynek néha elkalandozott a figyelme, ilyenkor mindig erőszakkal kellett rávennie magát, hogy a színpadra figyeljen.
Legtöbbször csak Allisonra figyelt. A lélegzetvételeit hallgatta, és mérges volt, amiért olyan hangosan beszélnek a színészek.
Néha – néha lopva vett egy mély levegőt, hogy beszívja a lány illatát.
A szünetben Allison kedvesen megkérdezte, hogy tetszik neki eddig a darab.
Csak hebegett – habogott, de végül kibökte, hogy kicsit kuszák a nevek.
- Igen – nevetett Allison. – Nagyon figyelni kell, mert mindenki José Arcadio vagy Aureliano…
- Igeeeen – mosolygott zavartan.
- Eddig tudtam követni őket, de nagyon kell figyelnem.
- Én elvesztettem a fonalat, de remélem még elkaphatom – mondta Remy.
- Elfogom olvasni a könyvet – mélázott el Allison. – Megyünk? – kérdezte.
- Hová? Ja, óó – nevetett Remy. – Menjünk, menjünk…
A második felvonás alatt Remy erejét megfeszítve figyelte a színpadon történteket.
Mikor eldördült az első lövés, Allison halkan felnevetett mellette, mert arra még fel lehetett készülni. A második lövés azonban figyelmeztetés nélkül dörrent; Allison összerezzent, és Remy karfán nyugvó kezébe kapaszkodott.
- Jaj de hülyék, úgy megijedtem – suttogta Remynek.
- Nem baj, nyugodtan kapaszkodj – suttogta vissza.
- Köszi – szorította meg a kezét Allison.
Remynek ezután esélye sem volt, hogy figyelje a darab történéseit.
Csak a kezén nyugvó kézre tudott gondolni. Ami először párás volt az ijedségtől, majd lassan száraz lett, és puha, puha, puha… Szerette volna a megcsókolni ezt a kezet.
Allison néhány perc múlva elvette a kezét. Remy csalódást érzett.
Alig várta, hogy vége legyen a darabnak, hazamenjen és egyedül maradjon.
Egyedül az érzéseivel.
A darab végén sokáig tapsoltak, aztán kiözönlött az embertömeg a színház elé.
- Gyere, a parkolóházban tettem le a járgányt – intett Allison neki, hogy merre mennek.
- Ó, én… - állt meg Remy. – Nem biztos, hogy eltudok menni odáig…fáj a lábam ebben a cipőben – vágott fájdalmas arcot. – Inkább hívok egy taxit, jobb lesz úgy - nyúlt a táskájába.
- Hisz nincs olyan messze! – bíztatta Allison. – Vagy elmegyek a kocsiért, és felveszlek itt – ajánlotta.
- Ugyan, nem kell túlbonyolítani – mosolygott rá.
- Jól érzed magad? Olyan fura lettél – mondta Cam.
- Jól, persze, csak a lábam…
- Biztos, hogy így akarod?
- Igen, biztos. Menj csak haza! Úgy is nagy kerülő lett volna. De köszönöm az estét, jól éreztem magam – mondta mosolyogva.
- Én…na jó, ha nem akarsz…
- Menj csak, tényleg! Látod, már hívom is – emelte a füléhez a telefont.
- Megvárom veled, míg ideér.
- Nem kell. Menj csak. Tényleg. Vezess óvatosan. Na menj, menj már – küldte szelíden.
- Hát akkor én – mondta zavartan Allison. – Akkor megyek – fordult el egy kicsit. – Jó éjszakát.
- Jó éjszakát. És még egyszer, ne haragudj.
- Én nem haragszom! – felelte Allison szinte kiabálva. – Mondd meg, mi ez?
- Mi mi ez?
- Ez az egész! Hogy jól érezzük magunkat, aztán egyszer csak valami megváltozik, érzem! – emelte fel a hangját, látván, hogy Remy közbeszólni készül -, és te rögtön elakarsz szaladni tőlem!
- Nem akarok elszaladni. Nem is tudnék most – eresztett meg egy fanyar mosolyt.
- Tudod jól, mire gondolok.
- Nehéz, nehéz nekem ez – mondta Remy végül.
- Micsoda? Hogy barátkozzunk? Ha nem akarod, nem kell, nem kötelező!
- Persze, aztán ha House visszajön, az utcán találom magam! – kiáltotta.
- Ezt nem kellett volna – mondta Allison mérgesen, majd hátat fordított, és elindult.
- Várj! Allison! – szaladt utána Remy.
- Na mi az, mégis tudsz futni?
- Hagyd ezt. Tudod én… Próbálok úgy gondolni rád, mint csak barátnőmre, de nem mindig megy – hadarta el. – És tudom, hogy neked…hogy te nem szereted a nőket. És én… szeretek veled lenni, ne érts félre, de mikor úgy érzem, hogy… úgy érzem, hogy ott vagy mellettem, egy ilyen szép nő, és szeretnélek megérinteni…megérinteni ÚGY, akkor szoktam eltávolodni. Akkor inkább elszaladok, hogy megmaradjon a barátságunk.
- És ezt nekem miért nem mondtad eddig?
- Mit mondtam volna? És hogy? És mikor?
- Ezt! Ezt amit most elmondtál! Honnan kellene nekem ezt tudni? A kisujjamból? – még mindig haragosan beszélt, de már kezdett megnyugodni.
- Jól van, de azért belátással lehetnél.
- Én mindig csak belátással vagyok! Én vagyok a belátás királynője!
- Neked mi bajod? – kérdezte hirtelen Remy.
- Nekem? – pislogott Allison.
- Neked hát! Én mondtam el nagy nehezen ezt a dolgot, és te vagy mérges? Miért?
- Mert….mert! Csak! Mert ne hidd azt, hogy…vak vagyok! Láttam én, hogy nézel rám! És igenis, igenis megfordult a fejemben az a bizonyos mi volna, ha! De nem. Én…nem tehetem. Én csak…nem.
- Rendben.
- Rendben?
- Nem foglak erőszakkal megcsókolni – nevetett Remy. – Barátok? – nyújtotta a kezét.
- Barátok.
- Na menjünk, mert soha nem érünk haza – nevetett Remy, és elindult a parkolóház felé.
...
Belépés
Mentett bejegyzések
Mini-chat
Twitter
Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 9
Társoldalak

Keresés
Oldal Információ

Szerkesztő: Drusilla, Kata

Téma: Olivia Wilde, House M.D.

Cím: www.oliviawilde.ucoz.net

Kapcsolat: drusilla©vipmail.hu

Verzió: 4.

Böngésző:Mozilla Firefox és Internet Explorer

Felbontás: legalább 1024x768

Nyitás: 2008.06.29 - 2010.02.05 extra.hu

ucoz: 2010.02.05 -

Statisztika
Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Országok
free counters
Jogi nyilatkozat
Az Olivia Wilde oldal saját készítésű szöveges és képi anyagainak részben, vagy akár teljes egészében történő lemásolása, bárhol máshol való feltüntetése a szerző írásos engedélye nélkül a szerzői jogvédelem értelmében jogsértő, ezért jogi következményeken vonhat maga után.
Copyright MyCorp © 2024Ingyenes webtárhely uCoz