Egy barátság kezdete

- Tizenhármas! – harsant fel a kiáltás a Princeton Plainsboro folyosóján.
- Tessék? – fordult hátra dr. Hadley.
- Ne haragudj, de nem tudom a neved – szabadkozott Cameron mellé érve.
- Hadley. Remy Hadley – nyújtott kezet Allisonnak.
- Remy? Milyen érdekes név.
- Mondd csak ki nyugodtan, hogy csúnya, nem fogok megsértődni – simította haját a füle mögé.
- Á, dehogy is – visszakozott Allison.
- És, mi járatban errefelé?
- Ó, igen, ne haragudj – nevetett. – Greg kért meg, hogy beszéljek veled.
- Milyen ügyben?
- Igazából…semmilyenben. – mosolygott. – Az a fixa ideája, hogy mi jó barátnők lehetnénk… Nézd, tudom hogy hülyeségnek hangzik. De mi már csak egy ilyen normálatlan páros vagyunk. Mit gondolsz egy ebédről? Itt a kórházban. Csak beszélgetni. Hátha.
- Éppen…éppen miért is ne? Te mindig szimpatikus voltál nekem.
- Köszönöm. Te is nekem. Akkor? Egy óra körül?
- Igen, mindenképpen. A telefonszámod elkérhetem?
- Persze, pedig volt nekem is eszemben… - nevetett Allison.
Remy belépett az irodába. Odabent Kutner ült az asztalnál.
- Szóval a főnök nőjével barátkozunk, mi?
- Ebédelünk. Miért ne? – vont vállat és zuttyant le az asztalhoz.
- Miért ne?! Nem tudod, nincs valami rokona a városban House-nak? Én is szeretnék bevágódni – csúfolódott.
- Ó, ugyan, fogd be! – teremtette le.
- Mi van, bal lábbal keltél fel?
- Nem a te dolgod – állt fel az asztaltól, és indult el House irodája felé.
- Most hová mész?
- Inkább írok jelentéseket, mintsem a hülyeségedet hallgassam – zárta le a beszélgetést Hadley.
- Aztán nehogy lecsapd a kezéről! – vágta utána a mondatot Kutner.
- Te…- fordult vissza az ajtóból Hadley. – Te, te kezdted el terjeszteni ezt az egész biszex dolgot! Akkora egy barom vagy, hogy nincsenek rá szavak! Tudod mit? Csak hogy fájjon egy kicsit! Látom, hogy csorgatod utánam a nyálad, ne is tagadd. El is gondolkodtam a dolgon…De most már esélyed sincs. Te tapintatlan tuskó!
- Hé, hé, hé! – pattant fel az asztaltól Kutner. – Nehogy már a nyúl vigye a puskát! Oké, én terjesztettem el. De nem igaz?
- Én itt orvos vagyok, nem tudod felfogni azzal a mogyorónyi agyaddal?! Én itt dolgozom! Hogy mit csinálok a szabadidőmben, ahhoz senkinek semmi köze! Főleg nem neked!
- Hadley…
- Ne, nem érdekelsz. Kollégák, semmi több. Megértetted?
- Meg.
- Örülök. Jót beszélgettünk. – lépett a folyosóra vezető ajtóhoz.
- Nem az irodába indultál? – érdeklődött Kutner.
- Elment a kedvem – nézett végig rajta Hadley.

Egy órakor Remy ott állt az étkező ajtajában. Allison késett pár percet.
- Ne haragudj, de az utolsó pillanatban beesett egy beteg – szabadkozott.
- Semmi baj – mosolygott rá Remy. – Mehetünk? Éhen halok – tette hozzá.
- Még szép! Már kis karikák táncolnak a szemeim előtt, olyan éhes vagyok – nevetett Allison.
Miután kiválasztották az ebédjüket, leültek egy félreesőbb asztalhoz.
Egy ideig csendben és kissé félszegen ettek; Hadley inkább csak turkálta az ételt.
- Látom már jobban vagy – szólalt meg végül.
- Én? Ó, csodálkoztam volna, ha nem tud mindenki a balesetről – mosolygott Allison. – De köszönöm, igen, jól vagyok. Szerencsére nem esett nagyobb bajom, bár az autó kissé lemorzsolódott.
- Mi is történt pontosan? Csak pletykákat hallottam.
- Hazafelé tartottunk Greggel a kórházból. Ő ment elől, én pedig hátul, a saját autómmal. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy egy betonoszlop felé tartok. Utána csak arra emlékszem, hogy Greg fölém hajol, én pedig a földön fekszem. Áttért egy autós a sávjából, és nekem ütközött.
- Ez elég komolynak hangzik nekem – tette le villáját Hadley.
- Elmondva tényleg elég ijesztő – bólintott Allison. – De nagy szerencsém volt, és ezen nem is győzök csodálkozni. De te miért nem eszel? Olyan rosszkedvűnek tűnsz. Mi a baj?
- Áhh. – legyintett idegesen Remy. – A drága Kutner jól felidegesített.
- Megkérdezhetem, mivel?
- Nos, biztosan hallottad azt a pletykát, hogy én…biszex vagyok.
- Hát…- nevetett Allison.
- Szóval igen.
- Igen.
- Ezt Kutnernek köszönhetem. Ma, miután látta hogy beszélgetünk, azt hányta a szememre, hogy csak azért ebédelek veled, hogy jó pontokat szerezzek House-nál. De egy idióta, istenem! – emelte tekintetét a plafonra.
- Így felidegesített?
- Nagyon.
- Csak nem…vonzódsz hozzá?
- Én?! Az egy vadbarom!
- A vadbarmoknak is van barátnőjük.
- Nem, nem, nem!
- Oké, rendben! – emelte fel kezeit Allison. – Csak tudod, ha valamit ennyire tagad az ember, ott általában van valami.
- Itt nincs semmi.
- Ha te mondod – nézett rá hamiskásan Allison.
- Én mondom.
- Szép a nyakláncod – váltott témát Cam.
- Köszönöm – érintette meg a nyakában lévő láncot Hadley. – A tiéd is…Várj, az egy gyűrű rajta?!
- Igen – nevetett Allison.
- Csak nem…?
- Csak de. – mosolygott rá.
- Mikor?
- Egy hete. A baleset másnapján. A gyűrűt később kaptam meg. Egy kicsit…hirtelen történt a lánykérés – mosolyodott el ismét.
- És miért nem a kezeden hordod?
- Nem igazán tudnám úgy hordani. Folyton gumikesztyűt kell húzni, meg a vizsgálatok…Munka előtt mindig ráteszem a láncra. Nem szeretném levenni. És így mégis velem lehet.
- Nagyon romantikus – mosolygott rá Hadley. – Tudod, ne vedd sértésnek, de nem tudom elképzelni House-t mint szerető férjet.
- Nem szeretném lerombolni a nimbuszát, de egészen más ember, ha kettesben vagyunk – kacsintott rá Allison. – És a Wilsonnal történtek is változtattak rajta. De nem merem állítani, hogy ha visszajön dolgozni, kenyérre lehet majd kenni.
- Meg sem fordult a fejemben ilyen borzalmas gondolat – nevetett Remy.
- És te? Nem jársz senkivel?
- Nincs most senkim. Ha jól belegondolok, mióta itt dolgozom, nem is nagyon volt randim – mélázott el.
- Nem ad sok szabadidőt ez a munka.
- Neked szerencséd volt, hogy itt találtad meg a szerelmet is.
- Nekem igen. Bár először mellé nyúltam – kacagott.
- Chase-re gondolsz?
- Ki másra?
- Pedig nem rossz pasi.
- Nem. Igazából nagyon kedves és rendes….
- De mégsem.
- De mégsem.
- Szoktatok még beszélni?
- Nem – rázta a fejét Allison.
- Én sem vagyok jóban az exeimmel – válaszolta.
- Egész idő alatt, amíg együtt voltunk, féltékeny volt Gregre. Folyton ezzel nyaggatott. Ha meglátta hogy beszélek vele, teljesen kiakadt. Pedig én mindent megtettem, hogy elfelejtsem őt. És mikor Roberttel voltam, tényleg csak rá figyeltem. De neki ez nem volt elég.
- És csak addig mondogatta, hogy még House-t szereted…
- …hogy végül igaza lett. – fejezte be a mondatot Allison.
- Nehéz dolog…- sóhajtott Remy.
- Én is ezt hittem. Persze Greggel sem sétagalopp…-mosolygott-, de… Érzem, hogy van értelme. Ő az igazi. Greg biztos elájulna, ha ezt meghallaná – nevetett.
- Nem árulom el neki – ígérte Remy.
Ekkor egyszerre szólalt meg a két lány csipogója.
- Szívleállás – nézett az övére Allison.
- Itt is – nézte a sajátját Remy.
- Szaladjunk – állt fel az asztaltól.
- Hív a kötelesség – tolta hátra a székét Remy.
- Jól éreztem magam – mondta már az ajtó felé Allison.
- Én is. Ebédelhetnénk együtt többször – nézett rá kiérve az ajtón.
- Mindenképp – mosolygott rá, és indult el a Sürgősségi felé.
- Még beszélünk!
- Biztosra veheted! Sok szerencsét!
- Neked is! – kiáltotta a távolodó Allison után.
Hadley menet közben elgondolkodva végigsimított nyakláncán. Elmosolyodott, majd megggyorsította lépteit.
- Mi történt? – lépett be a betegszobába.