Remy megállt a Sürgősségi ajtajában, onnan kereste tekintetével Allisont.
Végül meglátta, egy ágy mellett állt, és éppen lehajolt a betegéhez.
- Milyen szép – mélázott el Remy.
Szemeivel végigmustrálta Cam alakját. A lánynak elszabadult egy tincse, ahogy előrehajolt, azt tette most a füle mögé türelmetlen mozdulattal.
Hadleynek kiszáradt a szája attól a gondolattól, ami az imént suhant át rajta:
Azt látta maga előtt, ahogyan odalép Allisonhoz, megérinti az arcát, majd megcsókolja. Kezeivel végigsimít annak haján, majd lecsúsztatja kezeit a derekára, és magához szorítja az ellágyuló testet, amíg úgy nem érzi, hogy szinte egyek, és már nem lehet megkülönböztetni Allison szívének a dübörgését az övétől…
Ekkor arra riadt fel, hogy egy elhaladó ápoló meglökte a vállát.
Gyorsan szedte a levegőt, és rázta a hideg.
Újra megkereste Allisont tekintetével; a lány ekkor már egy nővérrel beszélt. Még mindig nem vette észre a rá irányuló szempárt.
Remyt most ismét elragadta a képzelete.
Allison kibontott hajjal állt előtte, meztelen felsőteste előtt két keze összefonva, a vállait fogta, hogy eltakarja melleit.
- Most mi lesz? – kérdezte őt.
- Semmi olyan, amit nem akarsz – lépett közel hozzá.
- Nem szabadna itt lennem – mondta Cam.
- Szeretnél elmenni?
- Nem tudom – felelte halvány mosollyal.
Remy kinyújtotta egyik karját, és ujjával végigcirógatta Allison nyakát majd vállát. Még közelebb húzódott, és apró csókokkal illette a lány állát. Lejjebb haladván a nyakát csókolta, csiklandozta nyelvével; majd a kulcscsontját.
Allison karjai kissé lejjebb csúsztak a vállairól; mellkasa hullámzott.
Remy két kezét Allison nyakától indulva végighúzta vállain, elérve a két, még mindig kapaszkodó kézhez. Megpróbálta elválasztani kezeit a vállától, de Allison nem engedte.
Remy ekkor odahajolt, és végigfutatta nyelvét Allison ajkain, majd harapdálta – szívogatta azokat.
Ezután egyik kezével Allison meztelen hátát simogatva, csókolni kezdte a mellkasát, ameddig az összefonódott kezek engedték.
Már percek óta tarthatott ez; hol az ajkait harapdálta, hol a mellkasát csókolta.
Remynek éveknek tűntek a percek. Minden egyes porcikája reszketett és égett a vágytól.
Allison ekkor sóhajtott egyet, és lassan leengedte karjait maga mellé.
Felemelte Remy arcát a magáéhoz, és megcsókolta a lányt.
Remy eközben a lány csípőjére tette a kezét, és lassan elindult felfelé, hogy megérinthesse Allison immár nem takargatott melleit,…
- Remy! Jól érzed magad? Nem vagy lázas? Tüzel az arcod – érzett egy hűvös tenyeret a homlokán.
- Ó, Allison! Nem, nem vagyok lázas, csak melegem van – mosolygott rá zavartan, az iménti gondolatoktól.
- Miért vagy itt?
- Öhm, egy kórlap kellene, azt hiszem – próbálta összeszedni magát.
- Kié?
- Tessék?
- Kinek a kórlapja? – mosolygott rá Cam.
- Ó! Mr., Mr…, Mr. Bronson, igen.
- Oké. Megkeresem neked, jó? – érintette meg Remy vállát.
- Jó, nagyon jó – rándult össze az érintéstől.
Cameron távolodó alakját figyelte. Szíve hevesen vert, és elszorult arra gondolatra, hogy még sosem hallott arról, hogy Allisonnak lány is tetszett volna.
Ami késik, nem múlik – próbálta vigasztalni magát, de valahogy nem sikerült ezzel lelket öntenie magába.
- Tessék, itt van – nyújtotta felé a kórlapot Allison.
- Köszönöm, rohanok is, Foreman már biztos türelmetlen – mosolygott rá.
- Képzeld, olyan fura volt – húzódott közel hozzá Cam -, az imént úgy éreztem, hogy valaki majd’ felfal a tekintetével – suttogta bizalmasan. – De nem láttam senkit, aki engem nézett volna, vagyis téged láttalak egyedül, de biztosan nem te voltál – nevetett Remy fülébe.
- Én? – kacagott fel erőltetetten Remy. – Én biztos nem! Csak azért néztelek, hogy mikor tudnálak elkapni a kórlap miatt.
- Azt hittem beszélni akarsz velem – húzódott hátrébb Cam.
- Persze, azt is – sietett a helyesbítéssel Remy -, de tudod milyen Foreman!
- House sem lesz lazább, vagy már elfelejtetted a régi világot?
- Nem felejtettem el House-t – mondta keserűen, az Allison nyakában lógó gyűrűre nézve.
- Jól van, látom mehetnéked van – nézett kutatóan barátnőjére.
- Nem, csak… vinnem kell ezt – mutatta fel a kórlapot -, de tényleg csak emiatt…
- Oké, menj, menj, majd még beszélünk – engedte el Allison.
- Köszi. Szia! – intett neki Remy, elindulva a folyosón.
- Elnézést! – szólított meg egy ápolónőt kicsit odébb a folyosón. – Ezt visszavinné nekem a Sürgősségire? – adta oda neki a kórlapot. – Véletlenül hoztam el, nincs szükségem rá.
- Persze – felelte az ápolónő.
- Köszönöm. – Remy tovább ment a liftek felé. A nyakláncát morzsolgatta elgondolkodva.